2016. december 29., csütörtök

2016 - Év végi összegző

Itt az év vége, mindenki számba veszi az elmúlt évet és (ha még nem tette meg) tervezi a következőt. Tervezni itt nem fogok, azt megtartom magamnak, de idei utolsó bejegyzésemben a tavalyihoz hasonlóan áttekintem a 2016-os évet hiphop szemmel. Igyekszem kronológiai sorrendben haladni, de most is hangsúlyozom a szubjektív nézőpontot, nem fogom az összeg bizbasz, általam nem ismert vagy nem fontosnak tartott momentumot megemlíteni.
Forrás: https://www.linkedin.com/


2016. december 23., péntek

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Amint azt az előző írásomban jeleztem idén már Napi 10 nem lesz, de a két ünnep között még egy 2016-os összefoglalóval jelentkezni fogok. Addig is az alábbi csodás képpel Kívánok Boldog Karácsonyt Nektek!
Forrás: http://www.rap-up.com/

Napi 10 - 2016.12.23. Karácsonyi különszám

Holnap karácsony, ezért a lista ma rendhagyó módon nem véletlenszerűen, hanem általam kiválogatott számokat fog tartalmazni. A műfaj nem éppen a szentesték magasztos hangulatát fokozni hivatott zenéiről ismert, de azért akad pár szám, mely így vagy úgy a karácsonyhoz köthető. Nézzünk ezek közül 10-et.

2016. december 21., szerda

Napi 10 - 2016.12.21

A francia Mindpleasure-rel indul a nap, majd Biggie-n át egészen a Boogie Down Productuons-ig megyünk vissza az időben, hogy a legvégén a néhány éve elhunyt Nate Dogg zárja a sort.

2016. december 20., kedd

Rap és a Rock találkozása

Idei záró témának ismét egy válogatást választottam, mégpedig egy olyant, ahol a rap zene egy másik zenei irányzattal keveredik. A két műfaj már elég korán (a rap mint zenei műfaj létezéséhez képest korán) egymásra talált és azóta is renderesen készítenek rap előadók közös számokat rockerekkel. 
Forrás: https://dribbble.com/

2016. december 19., hétfő

Napi 10 - 2016.12.19.

Ismét színes és vegyes lett a felhozatal. Kaliforniából indul a lista, ami aztán egy kicsit elidőzik New Yorkban, hogy aztán észak felé vegye az irány és Boston érintésével Chicagóban érjen véget. Kellemes utazást!

2016. december 18., vasárnap

Napi 10 - 2016.12.18.

Eddig alíg szerepel a blogban, ma viszont két számmal is felfért a listára Nas. Lesz többek között a House of Pain reinkarnációja a La Coka Nostra és egy újabb eddig nem hallott előadó Keith Murray személyében.

2016. december 16., péntek

Napi 10 - 2016.12.16.

Érdekességekkel teli a mai lista. Itt van például a három Dj-ből álló X-Ecutioners, a mindössze egyetlen album miatt összeállt The Dynospectrum vagy a kinézetben és főleg hangjában kisértetiesen Biggiere hasonlító comptoni Guerilla Black. Jó szórakozást hozzájuk!

2016. december 14., szerda

Napi 10 - 2016.12.14.

Szép lassan előkerül mindenki a nagyobb nevek közül. Ma a Naughty by Nature került be a 10-esbe. Ritka pillanat, hogy két magyar előadó is rajta van a listán. Az egyik Sena a másik pedig Sub Bass, valamint ismét érkezik 2Pac.

CunninLynguists

Pár hónapja a Nappy Roots kapcsán már érintettem Kentucky államot. A mai csapat is részben ide részben Atlantához köthető.
CunninLynguists
Forrás: https://getalivemusic.wordpress.com/

2016. december 12., hétfő

Napi 10 - 2016.12.12.

A Pulbic Enemy személyében újabb elsőbálozó nagy név a blogon. Onyx sem sok volt még, így éppen ideje volt ismét. Az én korosztályom még biztosan emlékszik az Informerrel one hit wonderes Snow-ra 1993-ból. Az ő első albuma a 12 Inches of Snow nekem nagyon bejött és a mai napig rendszeresen hallgatom. Erről a lemezről is lesz ma egy track, valamint Ludacris-től egy Doug E. Fresh beatbox-ra épülő anyag és egyéb érdekességek.

2016. december 11., vasárnap

Napi 10 - 2016.12.11.

Erős a keleti parti dominancia a mai termésben, amit ki más törhetne egy kicsit meg, mint Mr. Criminal. Lassan tiltani fogom a megjelenését...
Lesz még egy klasszikus Montell Jordan-től, Ja Rule, aki saját számmal még nem képviselte eddig magát, valamint egy szám a kedvenc Wu-Tang albumomról.

2016. december 9., péntek

Napi 10 - 2016.12.09.

1997-ben az Uptown Saturday Night albumával berobbant aztán azzal a lendülettel el is tűnt Camp Lo egy tavaly megjelent újdonságával indul a mai nap. Előkerül egyik távol keleti kedvencem Dj Krush is és ma sem maradunk Mr. Criminal nélkül.

2016. december 7., szerda

Napi 10 - 2016.12.07.

Ma erősen dominálni fognak a '90-es évek és Dj Véletlen még egy reszelős technot is beválogatott ebből az időszakból csak úgy ráadásnak. Ami pedig nekem különösen kedves, az az egy 10-esen belül befutott két 2Pac szám.

2016. december 6., kedd

Too $hort

Nem túl sok szó esett eddig a Bay Area rappereiről, pedig vannak szép számmal. Többek között az az Oakland-i úriember is, akit én karrierje indulásához képest elég későn ismertem meg, és csodálkoztam is, hogy addig nem hallottam róla. (Akkoriban még nem nagyon volt youtube, spotify és hasonlók, csak hogy mindenki értse.) A hazai netezés hajnalán kb. 2001-ben bukkantam rá egy magyar srác könyvére (Gánóczi "Gánó" Gábor - Rap), melyben az akkoriban megszerezhető infomációkhoz képes számomra meglepő részletességgel és mélységben mutatta be a műfaj addigi történetét és jeles előadóit. Ezúttal is köszönet neki a munkájáért, a mai napig ott a könyv a polcomon, meg a 2Pac-os is, mert róla is írt egyet. Szóval Gánó is nagy 2Pac fan és mellette a másik ember, akit könyvében nagy kedvencének nevezett az Oakland-i Too $hort volt.
Forrás: http://genius.com/

2016. december 5., hétfő

Napi 10 - 2016.12.05.

Véletlen? Vagy mégsem? Először Biggie egyik száma, majd kettőre rá érkezik egy megemlékezés az akkor már elhunyt Biggieről. Érdekes dolgokat produkál a véletlen.
Lesz még a hazai gengszter rap úttörője Zolee meg a Kartel egy klasszikussal, jó kis bólogatós Busta Rhymes és ismét egy remek Primo munka.

2016. december 4., vasárnap

Napi 10 - 2016.12.04

Úgylátszik Dj Véletlen kényszeresen vesz elő egy-egy előadót viszonylag gyors egymásutánban. Ezúttal JR Writer a kiválasztott, pedig a 29000 számból kb. 15 az övé. Ettől függetlenül elég változatos lesz a mai lista. Előkerül végre egy magyar előadó Bobakrome személyében, de lesz német, latinó és egy kis jazz-rap is, nem is beszélve a több fórumon is minden idők legjobb MC-ének választott Rakimról. Enjoy!

2016. december 2., péntek

Napi 10 - 2016.12.02.

Újabb francia, ráadásul egy nagy öreg, Mc Solaar a listán és lesz egy hozzám közel álló páros, melynek egyik tagja sincs már sajnos köztünk. Rajtuk kívül lesznek Boston, Harlem, Philadelphia és más városok képviselői is. 

2016. november 30., szerda

Napi 10 - 2016.11.30

Gyengén indult a mai válogatás, de aztán félúton fordult a kocka. Ugyan 2Pac-nak örülnöm kellene, de ez sajnos egy jóval halála után kiadott, az ő stílusához képest erősen megerőszakolt szám. Feltűnik a 2000-es évek elejéről egyik nagy kedvencem a Gravel Pit, és lesz a idén 10 éve lelőtt Proof is a D12-ből a Promatic részeként. Azért persze Snoop és Dj Quik ma is belopták magukat a 10-es listába...

2016. november 29., kedd

Jurassic 5

Amikor Los Angeles kerül szóba, akkor mindenkinek elsőre a kemény westcoast gangsta rap jut eszébe. Dr. Dre, Snoop Dogg, N.W.A. vagy az újak közül The Game, YG esetleg Kendrick Lamar. Pedig más stílusirányzatok is jelen vannak a városban, mint például az alternatív hip-hop. Ennek a műfajnak a nyugati parti jeles képviselője a Jurassic 5.

Forrás: http://tramlines.org.uk/

2016. november 28., hétfő

Napi 10 - 2016.11.29.

Végre előkerült nem amerikai előadó is a Napi 10-ek nem túl hosszú történetében a francia Booba és honfitársa Nessbeal személyében. Lesz még egy old school Granmaster Flash prezentálásában, lazulásnak Bob Marley és még sokan mások. Változatos fél órára készüljetek.

2016. november 27., vasárnap

Napi 10 - 2016.11.27.

Most már biztos vagyok benne, hogy egy-két hónap elteltével készítek egy statisztikát, mert bizonyos előadók sokkal sűrűbben fordulnak elő, mint az a számosságuk alapján indokolt lenne. Konkrétan Dj Quik-re gondolok, aki ma ismét beverekedte magát. Őt leszámítva viszont tele van a lista újakkal.

2016. november 25., péntek

Napi 10 - 2016.11.25.

Újabb eddig rejtőzködő előadók kerülnek elő. Nem volt még pl. egyik kedvencem az M.O.P. valamint asszem AZ sem. Lesz továbbá a legendás Up In Smoke Tour-ról is egy felvétel. Jó szórakozást!

2016. november 22., kedd

Father and Son

Személyes apropója van a mai bejegyzésnek, mivel a fiam hamarosan szülinapos lesz, így az ő tiszteletére egy apa-fia témájú válogatással készültem.
Forrás: https://hu.pinterest.com


2016. november 21., hétfő

Napi 10 - 2016.11.21

A hét indító Napi 10-es változatos lett. New York-tól LA-ig, a Bay Area-tól Ohio-ig lesznek előadók a 90-es évektől egészen napjainkig.

2016. november 18., péntek

Napi 10 - 2016.11.18.

Újabb péntek és egy egész jól sikerült válogatással indulhat az este. Lesz sok east coast és végre 2Pac is előkerült. Azért Pharoahe Monch most is becsempészte magát valahogy. (Ha valaki nem tudná az Organized Konfusion-nek is tagja.)

2016. november 16., szerda

Napi 10 - 2016.11.16.

Úgy látszik Snoop már akkora király, hogy azt is elintézte, hogy a winamp véletlenszerű lejátszásának algoritmusa rendre kidobja őt is. Azért rajta kivül vannak itt finomságok. A Bay Area-t rögtön ketten is képviselik a listán Rappin' 4-Tay San Franciscoból és nagy kedvencem Too $hort Oaklandből, aki ráadásul Tupac-kal közösködik és ismét van egy dance hall a jamaikai General Degree előadásában. Check it out!

2016. november 15., kedd

Kendrick Lamar

Ő az, aki Snoop és Dre szerint a New King of West Coast. Bár ezt marketingfogásnak is lehetne értékelni (és nyilván van is benne igazság), de mentségükre legyen mondva, hogy ezt kb. egy évvel azelőtt tették, mielőtt aláírt volna a Aftermath kiadóval. Tény, hogy úgy kezeli mindenki, mint a west coast aktuális arca, aki már nem csak a jövő de a jelen is. Kendrick Lamar.
Forrás: http://ontheblacklist.net/

2016. november 14., hétfő

Napi 10 - 2016.11.14

Úgylátszik a véletlen lejátszás aktuális kedvence Dj Quik, mert ma is bekerült a 10-esbe. Érdekesség a Serial Killers, ami egy pár éve létező formáció Xzibit, B Real és Demrick hármasával, valamint Ol' Dirty agymenése is önmagáért beszél.

2016. november 13., vasárnap

Napi 10 - 2016.11.13

Elég vegyes lett a mai felhozatal. Még Bob Marley-t is dobott a gép, de végül őt kivettem. Mondjuk dance hall is volt már, akkor reggae is lehet. Na majd legközelebb.

2016. november 8., kedd

Mobb Deep

Nemrég láttam egy mostanában készült koncertfelvételt róluk és még most is jól tolják. Ők is az egyik olyan banda, akik néhány számukkal kitörölhetetlenül beírták magukat a hiphop történelemkönyvébe, amelyek a mai napig bármilyen buliban ütemes bólogatást és heves jumpolást váltanak ki a gyanútlan közönségből. A műfaj egyik őshazájából New York Queensbridge negyedéből származnak és már 26 éve tolják a rímeket. Ők a Mobb Deep.
Forrás: http://www.interviewmagazine.com/

2016. november 2., szerda

2016. november 1., kedd

Sportolók és a rap

Mivel a rap őshazájában a hiphop és a különböző major sportok, de főleg a kosárlabda körüli kultúra sok párhuzamosságot mutat, így nem véletlen, hogy időnként egy-egy ismert játékos hosszabb-rövidebb kalandozást tesz a rap világában. Azért szerény véleményem szerint nem véletlenül sporttal keresik a kenyerüket és nem a rappel, de azért akad köztük tehetséges is. 
Nézzétek el nekem, de mivel jómagam is kosarazom és NBA buzi vagyok, ezért érthető módon innen tudok a leginkább meríteni. Biztos van sok NFL-es is, akik próbálkoztak a rappel, de őket szinte egyáltalán nem ismerem.

2016. október 26., szerda

ÚJ ROVAT!!! Napi 10 - 2016.10.26

Sokszor szoktam úgy zenét hallgatni, hogy csak benyomom a véletlenszerű lejátszást (Dj Shuffle) és szól, ami éppen jön. Azt nem tudom megígérni, hogy minden nap, de mostantól sűrűbben fogok jelentkezni a fenti módon Dj Shuffle által kiválogatott alkalmanként 10 számot tartalmazó rovattal, mindenféle kommentár nélkül. Azt azért előre jelzem, hogy nem nagyon szoktam törölni semmit akkor sem, ha netán nem tetszik annyira, így biztos lesznek olyan számok/előadók is, amiket magamtól nem raktam volna be, de így lesz igazán színes a felhozatal.

2016. október 25., kedd

Delinquent Habits

Nagyon csípem a latino rappet. Volt is már külön cikk erről itt, ahol érintőlegesen foglalkoztam a méltán egyik legközkedveltebb latino csapattal. Három spanyol ajkú úriember East Los Angeles-ből, Los Tres Delinquentes vagyis a Delinquent Habits.

Forrás: http://www.last.fm/

2016. október 18., kedd

Dilated Peoples

Valamikor a 2000-es évek elején egy volt középiskolai osztálytársam invitálására elmentem az akkor még létező G Pont nevű helyre a Margit krt. Szász Károly sarkán, ahol Gimmeshot buli volt. Talán ott, talán az ennek hatására beszerzett egyik Mango vagy Cadik mixemen hallottam például először a Loot Pack - Whenimonthemic számát, aminek instrumentáljára Zeek freestyleozott egy brutálat. És ott hallottam először az Ear Drums Pop-ot is, ami rögtön a fülembe mászott. Egy darabig nem tudtam ki az előadó, akkor még Shazam és társai még gondolatban sem léteztek. Aztán kezembe került egy album, amin ott virított ez a szám is és persze az előadó is, aki a Dilated Peoples.
Forrás: https://fanart.tv/

2016. október 11., kedd

Tanya Morgan

Akinek ismeretlen a fenti név, annak valószínűleg az jutott eszébe, mint nekem először a hallatán, hogy valami női előadóról van szó. Valószínű mások is voltak ezzel így, mert második mixtapejüknek azt a címet adták, hogy Tanya Morgan is a Rap Group. Bizony ők két rapper Cincinattiból illetve Brooklynból. Donwill és Von Pea, vagyis Tanya Morgan.
Forrás: http://djbooth.net/

2016. október 4., kedd

Reks

Nem először szerepel bostoni rapper a blogon. Nagyon szeretem a massachusettsi előadók stílusát. Mint sokan mást is már, mai szereplőmet is Dj Premier "mutatta be" nekem, és ha valakivel Primo dolgozik, akkor az nem lehet rossz arc. Így került a képbe nálam Reks.
Forrás: http://www.okayplayer.com/

2016. szeptember 27., kedd

Nappy Roots

Devin the Dude után ismét déli rap lesz terítéken. A helyszín Bowling Green, Kentucky. Kentuckyról általában az embernek egy jó kis bourbon, mondjuk egy Four Roses jut eszébe és nem a hiphop, pedig abból is van jófajta arrafelé. Négy srác még a helyi egyetemen állt össze és alapították meg a Nappy Roots nevű formációt.
Forrás: http://cdn.hiphopwired.com/

2016. szeptember 20., kedd

Hip Hop one hit wonders

Minden zenei válogatás kötelező eleme egy one hit wonders rész is. Ma ennek rap változatát olvashatjátok az én szemszögemből.
Forrás: http://toponehitwonders.com/

2016. szeptember 13., kedd

Tupac Shakur

Nem akartam ismét nosztalgiázni, de mivel pont ma van 20 éve, hogy elhunyt az az ember, aki miatt megszerettem és a mai napig imádom a műfajt, így nem tehetem meg, hogy nem emlékezek meg róla itt is.

Tupac Shakur 1971.06.16-1996.09.13

Forrás: https:/http://fullhdpictures.com/

2016. szeptember 7., szerda

News

Mindenki dobjon el mindent és azonnal kezdje el hallgatni az De La Soul új albumát!
and the Anonymous Nobody alig két hete, augusztus 26-án jelent meg és rögtön a Billboard rap listájának élén nyitott. Nagyon rendben van az anyag, bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a minőségi hiphop-ot.

2016. szeptember 6., kedd

Europe's Finest

Az elmúlt két évtized nemcsak az USA-ban, hanem szerte Európában is kitermelte a jobbnál jobb előadókat. Szerencsére a választék hatalmas, így már előre jelzem, hogy a mai válogatásból biztosan lesznek nagy kimaradók, de nem is a teljesség volt a cél. 
Forrás: http://www.google.com/


2016. augusztus 30., kedd

Devin the Dude

Nem emlékszem rá, hogy a blog indulása óta volt-e már Houston-i vendégem. Scarface-t csak tavalyi albuma miatt említettem egyszer és ennyi. Pedig a 94-95-ös NBA bajnok városa szép számmal tudja felsorakoztatni a jobbnál jobb előadókat. Mai vendégem eléggé "under the radar" rapper, pedig egyedi stílusa szakmai körökben komoly elismerésnek örvend, csak a mainstream közönséget nem tudta meghódítani, ami valljuk be nem is baj. Give a warm applause to Devin the Dude!
Forrás: http://lahiphopevents.com/

Amint a mellékelt ábra is mutatja hatalmas zöld párti a csávó. Szövegeinek is nagy része erre a témára van felfűzve, ha nem éppen a csajokról énekel. Vagy a kettő kombinációja. Egyébként hatalmas szövegei vannak, néha sírni lehet a röhögéstől.
Régi motoros már a szakmában 1992-ben kezdte az ipart, de nem szólóban, hanem az Odd Squad tagjaként. Ez a formáció egyébként Coughee Brothas néven ma is létezik.
1

2016. augusztus 22., hétfő

Das EFX

Utólag is elnézést kérek, de múlt heti nyaralásom miatt nem írtam bejegyzést. Most pótlom egy kis nosztalgiával. Emlékszem rá, hogy a kilencvenes évek elején, amikor itthon is megmozdult valami a rapvilágban, akkor nagy divatja volt a szigidi szövegek ily módon történő rigidi rappelésének. Ennek a stílusnak volt a megteremtője egy jamaikai és egy brooklyni születésű rapper Dray és Scoob vagyis a Das EFX.
Forrás: http://dope-shit.com/
S

2016. augusztus 10., szerda

1 éves a blog

Ez a nap is elérkezett. Nem tűnt fel, de a 2015.08.10-i D.I.T.C-s első bejegyzés óta szépen eltelt egy év.

Forrás: http://www.khesz.hu


Nem fogok semmi forradalmit irogatni, egyszerűen csak megnézem, hogy az első évben melyik volt a Top10 leolvasottabb bejegyzés. Konkrét adatokat nem írok, úgy sem hiszi el senki a milliós látogatottságokat. ;)








2016. augusztus 9., kedd

Clear Soul Forces

Detroit komoly hagyományokkal rendelkezik a műfajban, nem is értem, hogy eddig miért nem írtam a városról külön bejegyzést. Majd pótolom. Mai szereplőim is a város szülöttei és viszonylag új arcai a hiphop világának és ismét egy olyan banda, akik úgy tudnak újat alkotni, hogy közben maradnak a gyökereknél és bátran merítenek a hiphop arany korszakából. Tessék a subwoofereket izzítani, mert súlyos beatek következnek.
Clear Soul Forces

Forrás: http://www.singlebarreldetroit.com/

2016. augusztus 2., kedd

Latin vér

Pár hét kényszerszünet után újra rákapcsolódtam a világhálóra, úgyhogy folytatom is mert van lemaradásom.
Rögtön egy újabb válogatással kezdem méghozzá latino vonalon. Itt is van miből válogatni, úgyhogy bele is kezdek.

Azt azért elöljáróban jelzem, hogy a latino rapper mint fogalom elég tágan értelmezett és olyanok is ebbe a kategóriába vannak sorolva, mint mondjuk a magyar színészek között Tony Curtis. Én megpróbálok szűkíteni ezen a kategórián és csak olyanokat besorolni, akinek a pályafutása során legalább egy spanyol vagy portugál szó elhagyta a száját és legalább az anyja járt spanyol vagy portugál anyanyelvű országban.




2016. július 19., kedd

Átmeneti szünet

Sziasztok!

Amint látjátok a blogon az elmúlt héten nem történt bejegyzés, és nem lesz valószínűleg ezen a héten sem. Ennek egyszerű oka, hogy költöztünk, így nem volt időm ezzel foglalkozni, valamint netem sincs még otthon, mert a szolgáltató csöppet lassan reagálja le az áthelyezési kérelmemet.

Addig is ajánlónak hallgassátok Masta Ace legújabb albumát a The Falling Season-t!

Kitartás, hamarosan folytatom!

2016. július 5., kedd

Smif 'N' Wessun

Az utóbbi pár hétben bemutatott viszonylag friss arcok után most ismét régi motorosok következnek. Szerepeltek már a blogban, mint a Boot Camp Clik supergroup tagjai, ezúttal azonban csak a saját munkásságukat tekintem át. Tek és Steele duója, azaz a Smif 'N' Wessun.


Forrás: http://www.ticketarena.co.uk/

2016. június 28., kedd

Dom Kennedy

Rég jártunk már LA-ben, ideje visszatérni. Kb három éve hallottam először mai szereplőmről. Egy mixtapeje került a kezeim közé. Megtetszett, úgyhogy utánanéztem kicsit, hogy ki is ő.
LA, Leimert Park az otthona a srácnak, akit az egyik vezető új-hullámos westcoast előadónak is tartanak. Dobpergés.....
Dom Kennedy

Forrás: http://www.rapbasement.com/

2016. június 21., kedd

Chance the Rapper

Hosszú szünet után visszatérek Chicago-ba, hogy egy már korábban említett előadót jobban is bemutassak. Nem a rapperek tipikus gyerekkorát élte a gettóban, mivel elég jó környéken és jó családban nőtt fel. Apja a város polgiaikkal dolgozott/dolgozik, és volt az akkor még szenátor Obama embere is. Ennek ellenére ő mégsem az irodát, hanem a mikrofont választotta.
Chance the Rapper

Forrás: http://www.factmag.com

2016. június 14., kedd

Action Bronson

Először is Hajrá Magyarország!!!! 2-0-ra vertük az osztrákokat az első meccsen. Gratulálok!

Mai szereplőm érdekes színfoltja a rap világnak, és egyébként nem először szerepel a blogban. Albán apa és amerikai zsidó anya gyermeke, aki muszlim neveltetést kapott. Saját online főző showja volt, mielőtt komolyan rappelni kezdett volna, de egy lábtörés a konyhából a stúdióba irányította figyelmét. 
Action Bronson

Forrás: http://urbanleakz.ws/
A hobbi rapperkedés 2011-ben vált komollyá, amikor Dr. Lecter címen kiadta első albumát. Őszintén szólva amikor először láttam nem az jutott róla eszembe, hogy milyen faszán rappelhet. Még a hangja is elég magas, de mégis megtetszett. Jól tolja, néha engem a néhai Big Pun-ra emlékeztet egy oktávval feljebb persze.


Szinte napra pontosan egy évvel az első albuma után érkezett a Statik Selektah-val közös Well-Done.


2013-ban egy EP következett Saaab Stories címmel, melyen már olyan nevek vendégszerepeltek, mint LL Cool J, Raekwon vagy Prodigy a Mobb Deep-ből.


Tavaly jött ki legfrissebb albuma a Mr. Wonderful.



Itt tartunk most. Ügyes fiú, csak így tovább!

2016. június 7., kedd

Best of U18

Újabb válogatás, mely ezúttal a pedofil hajlamúaknak kedvez ugyanis csupa 18 év alatti szereplő lesz. Pontosabban akkor voltak 18 alatt, amikor a kiválogatott zenéket előadták. Lássuk.

Forrás: http://www.google.com/

Shyheim
Rögtön az első, aki eszembe jutott Shyheim volt a Wu-Tang Familyből. Eltérő információk vannak a születéséről. A egyik forrás szerint 1977, mások szerint 1979. Minden esetre '94-ben még legfeljebb 17 volt, bár a videót nézve inkább 14-15-re tippelek. Jelenleg egyébként 14 éves börtönbüntetését tölti, amiből még sok van hátra.
Tőle érdemes ezt is megnézni szintén '94-ből. Azért nem akárkikkel fícsörölt.
Ez is tanulságos. Szintén '94-es felvétel, ekkor még 2Pac fellépett Biggievel egy színpadon a Madison Square Gardenben és mellettük többek között Shyheim is ott volt.

Lil Bow Wow
Megkerülhetetlen egy ilyen listán, bár a Snoop-os számán kívül túl sok minden nem ragadott meg a munkásságából. Mindenesetre 13 évesen Snooppal tolni azért megsüvegelendő.

Vicious
Róla keveset tudok. Pár éve találkoztam a nevével. Ő 14 éves volt ekkor:

Kris Kross
Asszem különösebb magyarázatot nem igényel. Bővebben itt. 13 évesen hozták össze Jump-ot.
Ez már jóval érettebb és szerintem jobb számuk, és még itt is csak 17 évesek.

Da Youngsta's
Akkoriban a Kris Kross riválisai voltak lényegesen kevesebb rivaldafénnyel, pedig a fordított gatyásokkal ellentétben ők saját maguk írták a szövegeiket. Pontos életkor nem tudok, de tippre valahol 16-17 körül.

Illegal
Szintén a Kris Kross-os időkből valók. A duó egyik tagja Jamal nagykorúként szólóban is folytatta, de sajnos csak egyetlen albumra futotta erejéből.

Astro
Az új New York-i rapperek egyike. Érdekessége, hogy a amerikai X Factorban futott be 14 évesen és még most is csak 19.
Azért érdemes férfi hangon is meghallgatni. :) 

Joey Bada$$
Szintén nem először írok róla. Nekem az aktuális egyik kedvencem. Most már ugyan vén 21 éves, de ezeket a számokat még 17-18 évesen produkálta. Azért a hangjából sejteni lehet pár szál elszívott spanglit eddigi rövid élete során.

Foxy Brown
Igen, ő szerepelt a női kiadásban is, de mivel ebben a számban 16 évesen szerepelt nem szar arcokkal, így méltán itt a helye.

Asszem ennyi elég is. Aki még eszembe jut, annak semmi keresni valója ezen a listán a fenti úriemberek (akkor még gyerekek) és Foxyka viszont teljesen megérdemlik szerintem.

Béke Veletek!

2016. június 6., hétfő

Slaughterhouse

A szokásos kedd esti poszt a múlt héten egyéb elfoglaltságaim miatt elmaradt, de most pótolom és még az eheti is jönni fog hamarosan.
Joell Ortiz (Brooklyn), Joe Budden (Harlem), Royce da 5'9" (Detroit), Crooked I (Long Beach). Négy név négy különböző helyről, akik 2008-ban összeálltak és együttes erővel kezdek szövegeikkel mészárolni stílusosan Slaughterhouse néven.

Forrás: http://imb.ulximg.com/
2008-ban Joe Budden mixtapején szerepeltek együtt a Slaugtherhouse c. számban, miután úgy döntöttek, hogy összeállnak és a számról nevezik el a formációt is.
Külön-külön nem taglalnám a tagok életútját, elmesélik majd maguk a Move On c. számban lejjebb, hogy hogyan is jutottak el idáig. (Mindenesetre számomra Royce da 5'9" neve volt a legismertebb mielőtt összeálltak. Ő már Eminem oldalán feltűnt korábban a Slim Shady LP-n valamint a Rock City c. számban, amik ismerté tették a nevét.)
Az ismerkedés után gyorsan stúdióba is vonultak és 2009-ben már ki is jöttek az első lemezzel, mely címének megalkotásával nem töltöthettek hosszú órákat brainstormingolva, mert az is Slaugtherhouse lett.

Két évvel később is még mindig inkább a zenével és a szöveggel voltak elfoglalva, mint a címválasztással, mert kiadtak egy EP-t, melynek bombameglepetésre a Slaugtherhouse EP címet adták. Mondjuk marketing szempontból mindeképpen jó húzás volt, mert eddigre már mindenki ismerte a nevüket.

2012-ben egy bemelegítő mixtape után kiadták második albumukat, aminek valamiért nem Slaughterhouse vol 2. lett a címe (biztos megbíztak egy kreatív csapatot), hanem Welcome to: Our House, aminek apropója az volt, hogy időközben leszerződtek Eminem kiadójával a Shady Records-val.

2014-ben újra egy mixtape érkezett tőlük House Rules címen.

Azóta pedig várjuk a folytatást, ami az ígéretek szerint idén érkezik.