2016. április 26., kedd

Ludacris

Régen jártunk már Atlantában, ezért itt az ideje ismét visszalátogatni, mert sok érdekességet rejt még a város.
Itt van például mai vendégünk is, akiről mostanában már nehéz eldönteni, hogy inkább színész vagy inkább zenész, mert mindkettőben benne van nyakig. A többség a Fast and Furious franchise-ból ismerheti az arcát, de a rap rajongók valószínűleg nem ezért szeretik, hanem inkább karakteres hangja miatt. Chris Bridges vagyis Ludacris.
Forrás: https://ww2.kqed.org/

A rap.about.com írta róla egyszer, és ezzel sajnos egyet kell értsek, hogy az egyik legtehetségesebb rapper, aki nem volt még képes egy elejétől a végéig odabaszós albumot összerakni. Pedig 1999 óta már 9-et is megjelentetett. Mindegyiken vannak nagyon fasza zenék, de ugyanakkor mindegyiken vannak ótvar fos számok is.

Szép sorban végigveszem az albumokat és azokról is a nekem tetszetős zenéket.
1999-ban jelent meg a debütáló lemeze Incognegro címmel, de nem emiatt szeretjük. 

Egy évre rá 2000-ben érkezett a beszédes című Back for the First Time, ami néhány szám kivételével az első album anyaga volt.

Újabb egy év és újabb album, ami már bőven tartalmazott olyan számokat, amiket már érdemes eltárolni az utókornak.

2001-ben kezdett bele a filmezésben, ami rögtön meg is látszott a zenei termékenységén, mivel két évet váratta a rajongókat az újabb lemezzel. 2003 - Chicken-n-Beer

Belehúzott ismét és 2004-ben folytatta a The Red Light District-el.

2005-ben kiadta a Disturbing Tha Peace válogatás albumot, ami az azonos nevű kiadójának az előadóit szólaltaja meg. Nem hagyott mély nyomot bennem, egyedül az alábbi számot szoktam rendszeresen meghallgatni és abból is főleg Luda részét a végén, ami elég jól sikerült.

2006 - Release Theraphy

2008 - Theater of the Mind

Ezt követően én egy kicsit elveszítettem a fonalat vele kapcsolatban, és kevésbé követtem már az újabb anyagait. 2010-ben érkezett Battle of the Sexes.

Tavaly jelent meg eddigi utolsó albuma Ludaversal címen, Na erről aztán tényleg nem tudtam semmit, mert még nem volt szerencsém hozzá. Most átfutottam rajta és egész ígéretesnek tűnik.

Bevallom őszintén már kezdtem egy kicsit leírni, de ez az új album ismét előtérbe helyezte Ludacris-t nálam. Van még benne kakaó.

1 megjegyzés: