2015. október 28., szerda

90's westcoast egyveleg

A mai napon egy kis nosztalgikus klasszikus westcoast egyveleggel készültem a fénykorból, úgyhogy akinek a 90-es évek elejére és közepére jellemző westcoast hangzásvilág nem áll közel a szívéhez, az ne is olvasson tovább.


Forrás: http://theaimresistance.blogspot.hu/


ABC sorrendben haladok az előadókkal, és továbbra is próbálom a kevésbé ismerteket előszedni.

Elsőként a 2nd II None. Comptoni arcok (duó). Bloods tagok voltak, így érthető módon Dj Quik (szintén Bloods tag) is sűrűn feltűnik mellettük.


Above The Law. A Californiai Pomonából valók bárhol is legyen az. Az Easy E által jegyzett Ruthless Records gondozásában jelentek meg anyagaik a tágyidőszakban. (Na jó ’96-ban átmentek a Tommy Boy-hoz.)


AMG. Brooklyn-i születésű, de Ingelwood-ba költözött később, és itt lett ismerté erősen szexuális tartalmú szövegeivel. Szintén sok szerepel együtt Dj Quik-el.


Brotha Lynch Hung. Sacramentoi rapper, akit a horrorcore rap megteremtőjének tekintenek. A következő száma hallgatása után ’96-ban állítólag egy 18 éves kölök kinyírta három haverját. Gyanítom nem a számmal volt gond…


Coolio. Igen ő. Azért a Gangsta’s paradise-on kívül csinált mást is, és szerintem jól.


Da Lench Mob. Már említést tettem róluk Ice Cubenál. Vele együtt négy tagot számlál a banda és mindössze két albumuk jelent meg, aztán financiális kérdések miatt szétmentek.


Kausion. Szintén Cube-hoz köthető banda, bár tagja nem volt. Egy albumra futotta erejükből.


King Tee (vagy King T). Comptoni. Tagja a már egy korábbi posztban említett Likwit Crew-nak.


Luniz. Őket szerintem nem kell bemutatni. A manistream közönség számára igazi one hit wonderek az I got 5 on it-tel. De azért volt más is a Bay area rappereknél.


Mc Ren. NWA tag volt, majd a Ruthless-nél szólóban folytatta.


RBL Posse. San Francisco-i banda. Eredetileg kéttagú volt, de ’96-ban előbb az egyik tagjukat, Mr. Cee-t lőtték le, majd 2003-ban a helyére érkezett másikat is (Hitman). Szép karrier. A maradék tag társat keres! :)


Richie Rich. 2Pac fanoknak ismerősen csenghet a neve. Hagy haverok voltak. A 1996-os Half thang c. albumának borítóján Free Tupac-os pólóban feszít másodmagával. :)

South Central Cartel. A nevűből sejteni lehet, hogy hova valók. Az NWA és a Compton's Most Wanted farvizén eveztek be a gangsta rap történelembe. Meglehetősen termékenyek és hivatalosan még ma is tolják.

Spice 1. Too Short felfedezettje. Szinte nincs is olyan korabeli nyugati parti rapper, akivel ne állt volna össze egy szám erejéig. Persze szólóban is szépeket alkotott.


Úgy érzem itt most abba kell hagynom, mert sose lenne vége. Folyamatosan jutnak eszembe az újabbak.

Jó nosztalgiázást!


Peace

2015. október 20., kedd

Mc Eiht

A hardcore eastcoast beatek után let’s going back to Cali. Igazi gangsta rap fog következni a hőskorból középpontban Mc Eiht-tel. 


Forrás: https://www.youtube.com

Könnyű felismerni, mert a „yeah” zséa-ként vagy dzséa-ként való kiejtése tulajdonképpen a névjegye. A comptoni rapper igen tevékenyen részt vállalt a 80-as évek végén a hírhedt gangsta rap megszületésében. Bandájával a Compton’s Most Wanted-el 1990-ben jelentették meg első albumukat az It”s a Compton thang-et, amivel az NWA mögött gyakorlatilag a második számú Los Angeles-i rapperekké váltak. Eiht egyébként köztudottan Crips tag, úgyhogy sok pirosat nem látni a klippjeiben. J
’91-ben jött a Straight checkn ’em.

1992-ben jött ki az enyhén provokatív című Music to driveby benne a nagy GTA San Andreas sláger a

Ezt követően Mc Eiht szólóban folytatta, és csak 2000-ben jelent meg a következő CMW album, de azt inkább most hagyjuk.
Első singelje rögtön nagyot ütött. Ez volt a szintén legendásMenace II society (Veszélyes elemek) egyik betétdala, a

  • Streiht up menace - A filmben egyébként Eiht is játszott. Ő volt A-Wax, az O.G. Ez az a szám, aminek egyik rímjét még a legcenzúrázatlanabb verziókban is kicenzúrázzák. Érdemes figyelni, a klippben 1:35-nél  „…corner store owned by the fuckin’ japs…” , de a japs minden verzióban elnémul. Ennyire rasszistának minősítették volna? Mondjuk akkortájt nem voltak éppen puszipajtások a gettókban kisboltokat üzemeltető ázsiaiak és a fekák…
A továbbiakban inkább csak felsorolok néhány kedvencet tőle, és elhúzok mára.


Egyébként a mai napig aktív, és ad ki lemezeket, de azért a ’90-es évek westcoast hangzásvilága már a múlté (sajnos).


Ennyit mára. Dzséaa

2015. október 13., kedd

Blaq Poet

Szégyenlem magam, de nem jutott időm múlt héten a második bejegyzésre. Remélem a héten tudom pótolni.

Továbbra is east coast. Mai vendégünk Masta Ace-hez hasonlóan a mai napig aktív és real pedig már a 46-ot is betöltötte. Ő Blaq Poet.

Forrás: http://www.kboing.com.br/

Úgy gondolom idehaza kevesen ismerik a nevét, pedig ahogy a korából sejteni lehet nem ma kezdte. Karrierje egészen 1987-ig nyúlik vissza a Queensbridge-i arcnak. Ekkor még csak meg-meg jelent különböző számokban a legendás Bridge Wars idején. (A gyengébeknek: ekkortájt volt egy nagy battle a Bronx-i rapperek (főleg a Boogie Down Productions Krs One-al) és a Queensbrigde-i rapperek között.) 
1991-ben PHD néven DJ Hot Day-el kiadták a Without warning c- albumot. Igazi east coast hardcore battle rap. 

Az album után hosszabb pihi következett, majd szét is váltak. Poet összeállt Hostyle, KL, és Solo-val és megalapították a Screwball formációt. „Pechükre” Dj Premier karolta fel őket, aki a mai napig jelentősen hozzájárul a zenei alapokhoz (Poetnél, mert a Screwball már nem létezik.).
2000-ben jött ki az első album a Y2K The Album. Az egész album nagyon üt, csak pár számot emelek ki.


2001-ben jött a következő album Loyalty címmel.


2004-ben kiadtak még egy albumot Screwed up címmel, de ez már inkább best of volt. Poet ekkorra már szóló karrierbe fogott.
2006-ban jelentkezett első önálló albumával Rewind: Deja Screw címmel.

2008-ban jött a Blaq Out.

2009-ben jelent meg a The Blaqprint. Üt nagyon.
Ezt követően még három albummal jelentkezett, de ezek feldolgozása már házi feladat, mert így is hosszú lett a mai anyag. :)

2015. október 6., kedd

M.O.P.

A héten két rövidebb bejegyzést terveztem, ezek közül is elsőként következzen a Mash Out Posse vagyis az M.O.P. 

Forrás: http://genius.com/

Brooklyn Brownsville negyedéből származik a Billy Danze és Lil’ Fame alkotta duó. Igazi New York-i hardcore hip-hop-ot tolnak. Picit ordibálós az előadásmód, de a jó fajtából.
1993-ban debütáltak a How about some hardcore számmal,  az első album pedig a To the death volt ’94-ben.
Szerencsére az ő életükből sem maradt ki Dj Premier keze munkája, így a következő 3 albumuk súlyos Primo beateken alapszik. Nekem személy szerint a kedvenc a 2000-es Warriorz, de a First family 4 life is ütős.
A trackek:
Nem is lett olyan rövid, de azért hamarosan jön a következő post.