2016. június 21., kedd

Chance the Rapper

Hosszú szünet után visszatérek Chicago-ba, hogy egy már korábban említett előadót jobban is bemutassak. Nem a rapperek tipikus gyerekkorát élte a gettóban, mivel elég jó környéken és jó családban nőtt fel. Apja a város polgiaikkal dolgozott/dolgozik, és volt az akkor még szenátor Obama embere is. Ennek ellenére ő mégsem az irodát, hanem a mikrofont választotta.
Chance the Rapper

Forrás: http://www.factmag.com
Nagyon fiatal, még csak 23 éves. Saját bevallása szerint 11 éves korában Kanye West The Collage Dropout albuma volt az első hiphop lemez, amit hallott a szerencsétlen. Mentségére legyen mondva, hogy fiatal volt még és tudatlan, meg Kanye is Chicago-i.
Érdekes, hogy eddig csak mixtapeket jelentetett meg, ezek közül is az elsőt 2012-ben, tehát pont lecsúszott arról, hogy az Best of U18-as válogatottba nevezhessen. 10 day volt az első címe, ami arra utalt, hogy pontosan ennyi időre tiltották el a középsulitól egy kis ganja miatt. Mondjuk nem csodálom, mert az előadásmódja is olyan, mintha folyamatosan mocskosul be lenne tépve.
2013-ban érkezett a már (általam is) jóval ismertebb Acid Rap. Én ekkor találkoztam a nevével először.
Idén jelentette meg legújabb anyagát Coloring Book-ot, aminek a címe is már jelzi, hogy elég vegyes albumról van szó és vegyes alatt a zenei stílusokat kell érteni. Jó album, csak a hiphop-tól elég messze van egy-két számot leszámítva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése