2016. február 23., kedd

The Doppelgangaz

Egy két hónapja, egy kis netes szörfözés közben bukkantam rá a mai anyag főszereplőire. Ketten vannak és különös védjegyük, hogy általában hosszú csuklyás lepelben jelennek meg. Viszonylag friss szereplők a szakmában, mivel 2009-ben jelent meg első albumuk. Orange County, New York.
The Doppelgangaz

Forrás: http://thedirtybodega.com/

Már csak azért is szimpatikusak, mert pont az ellenkező oldalt képviselik a mindenáron fukszokkal, kocsikkal meg csajokkal villógó (részben) műmájekkel szemben. A klippek sem a műfajban megszokott képi világot idézik. Persze olykor a minimál is lehet sok és erőltetett, de náluk még rendben van.
Meglehetősen termékenyek, mert rövid karrierjük alatt kiadtak 8 stúdió albumot és 4 EP-t, ráadásul a klippekkel sem spóroltak, forgattak rendesen. Mondjuk sok pénzt nem kellett elverni rájuk. 
Mellőzve mindenféle sorrendiséget jöjjön pár szám tőlük, amiket eddig hallottam és megtetszett, főleg mert a 90-es évek New York-i hangzásvilágát idéző súlyos beatekkel operálnak.



2016. február 16., kedd

MV Bill

Amikor a rap szóba kerül, akkor az embernek nem Brazília ugrik be elsőre, de még másodikra és harmadikra sem. Én személy szerint a Fast Five c. filmben figyeltem fel egy számra, amikor Han és Gisele elindulnak Reyes ujjlenyomatát megszerezni. Kutattam egy kicsit és akkor találtam rá mai alanyomra, akit Alex Pereira Barbosa-nak hívnak,  művésznevén pedig MV Bill-ként lett ismert nemcsak hazájában.

Forrás: https://blackwomenofbrazil.co/

Rio hírhedt negyedében, a Cidade de Deus-ban (City of God vagyis Isten városa) született és él a mai napig sőt egy ideig csak itt volt hajlandó interjúkat adni. Kezdetben apja mellett egy samba iskolában énekelt, de figyelme egyre inkább a rap zene felé fordult. 1998-ban jelentette meg első albumát CDD Mandando Fechado címmel, melyet egy évvel később három új számmal megspékelve Traficando Informação címen adott ki újra. Ezen az albumon nemes egyszerűséggel leírja lakóhelye mindennapjait, de okos fiú lévén arra azért ügyelt, hogy a neveket megváltoztassa, nem úgy mint 50 Cent a Ghetto Qu'ran-ban.



2002-ben jelent meg második albuma a Declaração de Guerra és közben elkezdte írói karrierjét is.


2006-ban adott ki egy könyvet amely droggal kereskedő gyerekekről szól és ezzel párhuzamosan érkezett a soron következő albuma Falcão, o Bagulho É Doido címmel.


Négy év kihagyás után érkezett a Causa e Efeito, melyben Chuck D is közreműködött.


Az én gyűjteményemben utolsó albuma a 2012-es Retrato, bár ez inkább egy greatest hits és néhány korább szám remixének hibridje.
Úgy gondolom feltette Brazíliát a térképre. Érdemes végighallgatni bár egy büdös szót nem tudok portugálul.


2016. február 9., kedd

Dubmatique és Les Architekts

Francia hiphop egy kis csavarral. A csavar pedig az benne, hogy bár a mai szereplők alapvetően franciául reppelnek mégsem franciák, hanem kanadaiak.

Dubmatique

Forrás: http://www.africultures.com/

Az eredetileg három tagú, majd később kettőre fogyott csapat volt az első kanadai banda, akik franciául tolták. Így lettek az egyik legismertebb arcok Montreálból.
Ketten közülük még Szenegálban ismerkedtek meg, innen kerültek később Kanadába, ahol nem volt könnyű a kezdés, de a kiadók kitartó bombázása a demókkal idővel beérett.

Les Architekts

Forrás: http://www.discogs.com/

Togói és kanadai tagból áll a szintén montreáli a duó, akik 2001-ben álltak össze és Les Architekts néven kiadták első és kutatásaim alapján eddig egyetlen albumukat Le Plan címmel.

Mára ennyit. Jövő héten még egzotikusabb előadók lesznek.

2016. február 2., kedd

Newark, New Jersey

Ma visszatérek a blog indulásakor egy-két bejegyzésnél már alkalmazott tematikára és egy várost veszek gorcső alá. New Jersey állama szép számmal adott már rappereket nekünk, de városai közül is különösen kiemelkedik Newark vagy ahogy sokan említik Brick City. Van szerencsém személyesen is ismerni Newark-i születési afro amerikai fiatalembert, akivel anno hosszasan elemeztük szülővárosának előadóit.

A város talán legismertebb előadójával már külön részben foglalkoztam, így Redman munkásságát nem ismétlem. Nézzük a többieket, akik közől páran már szerepeltek az east coast válogatásokban (part 1., part 2.), de ismétlés a tudás anyja.

Sugarhill Gang 
Old-old school classic anyag. Még én sem voltam egy kósza gondolat sem, amikor jelentkeztek legendás slágerükkel. 



Artifacts
A 90-es évek közepén voltak aktívak. Nekem a Between a rock and a hard place c. albumuk a bejövős.

Lauryn Hill 
Ki ne ismerné ezt az aranyos kis csajszit a Fugeesból, aki nem mellesleg az egyik legjobb női MC.

Lords of the Underground vagyis L.O.T.U.G.
Az első szám biztos sokatoknak ismerősen cseng.

Young Zee
Róla nem sokat tudok, de egyszer valahol beleakadtam a 96-os Musical meltdown albumába és megtetszett. Az Outsidaz nevű szintén Newark-i banda tagja egyébként.

Shaquille O'Neal
Nem elírás, tényleg Shaq az. Bár a fiatalabbak már csak a Shaqtin a fool miatt ismerik, de az öreg Diesel NBA karrierje elején bizony szépen termelte a rap albumokat is, ráadásul egész jól csinálta.

Queen Latifah
Manapság inkább filmekből lehet ismerős, és nem is gondolná az ember, hogy milyen jó kis rapper volt ő.