2016. augusztus 10., szerda

1 éves a blog

Ez a nap is elérkezett. Nem tűnt fel, de a 2015.08.10-i D.I.T.C-s első bejegyzés óta szépen eltelt egy év.

Forrás: http://www.khesz.hu


Nem fogok semmi forradalmit irogatni, egyszerűen csak megnézem, hogy az első évben melyik volt a Top10 leolvasottabb bejegyzés. Konkrét adatokat nem írok, úgy sem hiszi el senki a milliós látogatottságokat. ;)








10. Rögtön a lista alján holtverseny alakult ki a The Doppelgangaz és a brazil MV Bill között. Az már az elején látszott, hogy népszerűek a viszonylag új arcok, a fiatal rapperek.


9. Ezt a vonalat erősiti a westcoast vörös felének aktuális arca YG.


8. Szintén kedveltek voltak a különböző válogatások, amiből több is top10-es lett. Elsőként a 90's East Coast egyveleg 1. része. Érdekes viszont, hogy a második rész nem fért fel a listára.


7. Ismét friss arcok ráadásul a legfrissebb tegnapi bejegyzésből rögtön a hetedik helyre jött a Clear Soul Forces. Bár mire megírom ez a listát már lehet, hogy feljebb lesznek.


6. Ugyan messze nem új arc, de Ludacris népszerűsége úgy látom töretlen, amit gyanítom filmszerepeinek is köszönhet.


5. Gary városának büszkesége Freddie Gibbs.


4. A brooklyni Flatbush Zombies is elég népszerű volt. Mindenkit megbabonázott a pszihedelikus zene.


És akkor jöjjön a dobogó.


3. A lista számomra legnagyobb meglepetése DMX dobogós helye. Na nem mindha nem érdemelné meg, de annak fényében, hogy azért elég komoly nevek be sem fértek a 10-be csodálkoztam, hogy a fénykorán már jócskán túl lévő DMX ilyen népszerűségnek örvend még mindig.


2. Újabb válogatás, ezúttal a múlt heti Latin vér. Nem csodálom, én is imádom a spanyol akcentussal szövegelőket meg alapból a spanyolt nyelv is tetszik.


1. Az elmúlt egy év legolvasotabb bejegyezése pedig két legkedveltebb téma ötvözete. Válogatás+fiatalok vagyis Best of U18.


Némi aktivitásra ösztönözve benneteket írjátok meg nektek melyik volt a kedvencetek!

1 megjegyzés:

  1. Időközben, ahogy várható volt a Clear Soul Forces beelőzte Ludacrist.

    VálaszTörlés