2017. március 28., kedd

20 éve elment, de ő is örök nyomot hagyott maga után

Bizonyára feltűnt Nektek, hogy mostanában ritkultak a kifejtős bejegyzések, és szinte csak a Napi 10 van. Nagyon egyszerű az oka, ugyanis megszületett második gyermekem, ezért lényegesen kevesebb időm van a bloggal foglalkozni, mint korábban. A mai bejegyzést is már három hete kellett volna megírjam, de jobb későn, mint soha. Szeptemberben már volt egy nagy 20. évforduló, amiről itt is szó volt. Március 9-én újabb 20. évfordulóhoz érkeztünk, és ez sem felemelőbb, mint a korábbi, hiszen ez is halálhoz köthető, méghozzá a '90-es évek másik nagy egyéniségének, a 24 évesen szintén erőszakos halált halt The Notorious B.I.G. halálának évfordulója.

1972.05.21-1997.03.09
Forrás: https://www.youtube.com

2017. március 27., hétfő

Napi 10 - 2017.03.27.

Talán még nem fordult elő a Napi 10 rövid történetében, hogy az aktuális lista legalább fele nem amerikai előadó. Ma ez a helyzet. ezen belül is külön érdekes, hogy Dj Véletlen három japán előadót is beválogatott, mellettük Mc Solaar és kis hazánk képviseletében pedig Sub Bass Monster erősítik a nemzetközi vonalat.

2017. március 26., vasárnap

Napi 10 - 2017.03.26.

Amit legutóbb Eminemnél mondtam, az Ludacrisre is igaz. Ritkán kerül bele a listába, de ma itt van, csak úgy, mint a gangsta rap és egyben a west coast rap "alapító száma" a Straigth Outta Compton. És ez még csak kettő volt a tízből.

2017. március 24., péntek

Napi 10 - 2017.03.24.

Annak ellenére, hogy Eminem összes albuma benne van a playlistben, eddig nem sokszor került rá sor. Ma fog. Lesz ismét Gang Starr valamint felbukkan LL Cool J is egy 1989-es alkotásával.

2017. március 22., szerda

Napi 10 - 2017.03.22.

A Gang Starr az egyik olyan banda, akikek megállás nélkül tudnék hallgatni napokig. Primo beatjei, és Guru rappelése utánozhatatlan párost alkot, vagyis sajnos már csak alkotott. Ma csak egy számuk lesz az utolsó, The Ownerz albumukról. Persze rajtuk kívül lesznek még kilencen, ahogy mindig is.

2017. március 20., hétfő

Napi 10 - 2017.03.20.

Erős lesz ma a nyugati jelenlét. Külön kiemelem Yukmouth mestert, aki újonc a blogon és egyébként a Luniz egyik fele. Jamalski sem volt még, akiről viszont túl sokat nem tudok, viszont üde szinfoltja a műfajnak minden értelemben.

2017. március 19., vasárnap

Napi 10 - 2017.03.19.

A Kausion és Easy-E ütős nyugati számait ellensúlyozandó lesz KRS-One és Buckshot párosa valamint Sadat X is keletről és persze még sokan mások. Egy off topic is becsúszott ismét. Aki emlékszik még a német VIVA TV Club Rotation műsorára, annak ismerős feeling lesz.

2017. március 17., péntek

Napi 10 - 2017.03.17.

Két chicagoi is helyet kapott ma. Érdekesség, hogy kettejük közül Twista mai száma akkor készült, amikor a másik, Lil Bibby megszületett. Ice Cube villant valamit a régi fényéből és helyre rakja a öregek becsületét, az élő zenés kíséretek kedvelőinek pedig a The Roots játszik ma egy kellemes zenét.

2017. március 15., szerda

Napi 10 - 2017.03.15.

Azon túl, hogy a véleményem szerint legjobb Gang Starr album a Moment Of Truth nyitó száma zárja a mai listát, előtte lesz még 50 Cent eredeti hangján, még mielőtt átlőtték az arcát, a 213 egyik legjobb száma és a villámgyors ütéseiről ismert Roy Jones Jr., aki ezúttal mikrofont ragadott bokszkesztyű helyett.

2017. március 13., hétfő

Napi 10 - 2017.03.13.

Nem igazán van gyenge pontja a mai listának. Ami külön csemege, az Spice 1 és 2Pac duója, de a white trash rap nagykövete Bubba Sparxxx is üdítő jelenség a listán.

2017. március 6., hétfő

Napi 10 - 2017.03.06.

A tegnapi kitérő után visszatértem a megszokott kerékvágásba és visszaadtam az irányítást Dj Véletlennek, aki meg is hálálta az el sem veszített biztalmat. Ütős anyagot állított össze, amibe még egy All Saints off topic is belefér, de csak mivel a The Beach c. film soundtrackjei között szerepel, azokat pedig nagyon komázom.

2017. március 5., vasárnap

Napi 10 - 2017.03.05. west coast edition

Ma estére némileg szakítva a Napi 10-ek eddigi hagyományával nem a véletlenre bízom a válogatást. Nosztalgikus hangulatomban visszakanyarodok a '90-es évek nyugati parti G Funk világához, és onnan hozok 10 számot, de persze olyan 10-et, amik azért nem feltétlenül ismerősek mindenkinek.

2017. március 3., péntek

Napi 10 - 2017.03.03.

Ice Cube-bal és egy Rappers Delight feldolgozással indul a lista, amibe ismét belekerült egy off topic szám is, amit a korosztályom nagyra fog értékelni. :)

2017. március 1., szerda

Napi 10 - 2017.03.01.

A mostanában zsákoló versenyek kellékeként fellépő Dj Khaled-dal indul a mai rész. Rajta kívül a TOK dance hall-ja és Everlast blues-a és a méltatlanul rövid karriert befutott CRU színesíti az amúgy sem szürke felhozatalt, nem is beszélve az ismét felbukkanó off topic salsáról.