2015. december 8., kedd

Large Professor

Még hátra van egy rész az east coast válogatásból, sőt a west coastot is ki fogom még legalább egy résszel egészíteni, de most ismét csak egy előadót fogok részletesebben bemutatni.
Big L után ismét Harlem-i születésű előadó érkezik, aki már régi motoros a szakmában.

Large Professor (aka Large Pro, aka Extra P)
Forrás: https://fanart.tv/

Őszülő halántéka ellenére még "csak" 42 éves, ami nem is sok ahhoz képest, hogy '88 óta gyártja a jobbnál jobb zenéket. Sokan még meg sem születtetek akkor és én is csak éppen megbarátkoztam az általános iskolával.

Pályája kezdetén csatlakozott a Main Source-hoz, akikkel kiadták '91-ben a Breaking Atoms albumot, amit sokan az egyik legfontosabb albumnak tartanak a hip hop történelemben. Nas itt debütált. A Main Soirce szerepelt a múlt heti bejegyzésben, ezért most nem ismétlem magam, nézzétek meg!

Large Pro részéről a fenti albummal véget is ért a Main Source, akik később még egy albumot kiadtak, de azt már nélküle. Innentől szólóban folytatta és többek között olyan előadók karrierjét egyengette mint a korábban már említett Nas, Busta Rhymes vagy Mobb Deep.
Produceri munkája mellett szerencsére ő is mikrofont ragadott és összerakta a saját anyagait is.
1996-ban vette fel a The LP című albumot, amit végül nem hivatalosan 2002-ben, hivatalosan pedig csak 2009-ben jelentetett meg és még a kettő között is volt eltérés. Vannak rajta csemegék.


2002-ben érkezett a 1st Class.

2008-ig kellett várni a következőre, amit Main Source címmel adott ki.

2012-ben jelent meg eddigi utolsó albuma Professor@Large címmel.

Ha minden igaz úton van már az új albuma is. Kíváncsian várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése