2017. február 14., kedd

UGK

Nem jelentkeztem az Napi 10-es listákon kívül egy ideje, de ma pótolom a lemaradásomat. A legutóbbi hosszabb bejegyzésben látható volt, hogy a déli rapperek hihetetlen nagy népszerűségnek örvendenek manapság. Volt azonban időszak, amikor nem ők fújták a passzát szelet, de mégis mindig kiemelkedett közülük néhány előadó, akik meghatározó alakjai a rap történelemnek. Ilyen volt a 1987-ben alakul UGK vagyis Underground Kingz is.
Forrás: https://hu.pinterest.com/


Az évszámból is látszik, hogy Bernard Freeman és Chad Butler vagyis Bun B és Pimp C duója úttörőnek számított a southern rap műfajában. Kerek 20 évig tolták együtt, és még valószínűleg most is létezne UGK, ha Pimp C 2007-ben, 33 éves korában nem halt volna meg. De sajnos meghalt, így a UGK már történelem, Bun B pedig szólóban folytatta karrierjét. Na de nézzük meg a Port Arthur-i duó történetét kicsit tüzetesebben.
Két EP után 1992-ben jelent meg a debütáló lemezük a Too Hard To Swallow. Aki látta a Menace II Society klasszikust, annak a Pocket Full Of Stones c. szám biztosan ismerős.

1994-ben folytatták második lemezükkel, ami a Super Tight címet kapta és amivel már kiléptek az underground státuszból.

Máig legsikeresebb lemezük az 1996-os Ridin' Dirty volt, amiből az első héten több mint 67.000 példányt adtak el és ez akkoriban egy rétegzene még rétegebb előadójától elég szép teljesítmény volt.

A Ridin' Dirty után egy hosszú szünet következett, viszont az album sikerei olyan szereplésekhez juttatták őket, mint az akkorra már befutott Jay-Z Big Pimpin-je. Némi huzavona után végül 2001-ben jelent meg az új nagylemez a Dirty Money.

Ugyan a Dirty Money is sikeres volt, azonban meglovagolni nem tudták az újabb hullámokat, mert Pimp C csibészkedett egy kicsit, amit 2002-ben letöltendő börtönbüntetéssel díjaztak és feltételesen is csak 2005-ben szabadult. Eltelt még két év, mire 2007-re összehozták az ötödik albumukat az Underground Kingz-et, igaz legalább dupla lemez lett. Várták már nagyon a rajongók és a szakma is díjazta, mivel első helyen nyitott az amerikai listákon.

Bármennyire is jól sikerült a visszatérés, sajnos Pimp C már említett halála egyben a UGK végét is jelentette. Persze ahogy az lenni szokott a zeneiparban, előkerült még egy albumra való szám a kredencből, amit UGK 4 Life címmel 2009-ben dobtak piacra.

Ezzel végleg véget ért a UGK, de aki megszerette őket Bun B-vel még vigasztalódhat, hiszen ő a mai napig aktív.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése