Sajnos szomorú apropója van annak, hogy most az A Tribe Called Quest-re esett a választásom. Bizonyára már többen értesültetek róla, hogy a banda alapítója és oszlopos tagja Phife Dawg (a képen középen) múlt héten elhunyt. Terveztem már, hogy írok róluk egy bejegyzést, de emiatt előrevettem őket.
Forrás: http://hiphopgoldenage.com/
Tavaly volt 30 éve, hogy elkezdék a pályájukat. Abban az időszakban, amikor nyugaton az NWA féle gangsta rap, keleten a Boogie Down Productions féle nyers ütemek mentek, ez a három (kezdetben négy) srác egy egészen más hangzásvilággal nyújtott alternatívát a műfaj kedvelőinek. Intellektuális szövegeikkel, jazzes hangszerelésükkel tudtak újat mutatni és komoly sikereket elérni.
1990-ig kellett várni, mire megjelent az első lemezük, ami a könnyen megjegyezhető People's Instinctive Travels and the Paths of Rhythm címet viselte, rajta olyan számokkal, mint a Can I Kick It? vagy a Bonita Applebum.
Sokat szerepeltek a kor hasonló szellemiségű előadóinak anyagain (Jungel Brothers, De La Soul), majd '91-ben kiadták talán legsikersebb lemezüket a The Low End Theory-t.
Q-Tip (a képen fehér pólóban) tett egy kitérőt a mozi világában és szerepelt a Poetic Justice-ban Tupac és Janet Jackson oldalán, majd még ebben az évben (1993) érekzett a harmadik nagylemez a Midnight Marauders.
Az album gyorsan elérte a platina státusz, aminek következtében anyagilag is rendben voltak a fiúk, így mindenki egy kicsit tudott a saját projetjeire koncentrálni, melyek között olyan nevek voltak, mint Mobb Deep, Shaq, Nas vagy az akkoriban még erősen kezdő Jay Dee (később J-Dilla, aki sajnos már évekkel ezelőtt elhunyt).
1996-ban álltak újra össze és adták ki sorrendben negyedik lemezüket Beats, Rhymes and Life címmel.
Q-Tip és Ali Shaheed Muhamad (a képen sapka nélkül) ekkorra már áttértek az iszlám vallásra, a stúdióban pedig egyre többen fordultak meg az eredeti tagokon kívül. Phife Dawg saját bevallása szerint ekkor kezdett eltávolodni a bandától, kezdte egy kicsit kívülállónak érezni magát és már nem érezte magáénak az ATCQ-t.
Ötödik albumuk (The Love Movement) megjelenése előtt be is jelentették, hogy az lesz az utolsó.
Feloszlásuk után egyértelműen Q-Tip futotta be a legnagyobb karriert szólóban, de az igazán nagy dolgokat közösen tették le az asztala. Rengeteg előadót inspiráltak zenéjükkel elég csak Common-t, a The Roots-t vagy a The Neptunes-t megemlíteni.
