2016. január 26., kedd

Termanology, Rasco és Planet Asia

A mai bejegyzés két részből fog állni. Az első felében egy kis east coast underground, a másodikban hogy megmaradjon az egyensúly ugyan ez nyugatról.

Part 1.
Bostonról már volt szó még az első adások egyikében. Most ismét visszatérek Massachusettsbe. Az előadó Termanology, aki már egy villanás erejéig szerepelt már akkor, méghozzá Big Shug My Boston c. számában. Termanology volt meg van is annyira tehetséges, hogy Primo bácsi a hóna alá nyúljon, és vaskos beatekkel egyengesse karrierjét (neki is). Ennek következtében jobbnál jobb alapokra köpködheti tele a mikrofont, ami valljuk be, egész jól csinál.

Forrás: http://genius.com/

Az egyik nagy igazság mellett (ha nem ismered ki énekel, előbb utóbb úgyis elmondja a számban) itt látható a másik is. Ha nem tudod honnan jött, akkor figyeld a ruhákat a klippben. Itt pl. mindenhol felbukkan egy kötelező Paul Pierce mez vagy egyéb Celtics-es relikvia, amik egyébként nekem is közel állnak a szívemhez, ha már az NBA-t ilyen trükkösen szóba hoztam. Persze Piercet azóta már elcserélte a Boston, de ő azért mindig Celtic marad.
Puerto rico-i és francia felmenőkkel rendelkező Termanology elég termékeny legénynek mondható, mivel eddig szűk 10 éves karrierje során 7 albummal örvendeztette meg rajongóit, melyekről pár ízelítő.

  
Part 2.
San Francisco és Fresno, azaz Rasco és Planet Asia, akik szólóban és együtt is nyomják Cali Agents néven. Sok infóm nincs róluk, mondják el inkább ők, hogy mit kell tudni róluk.
Rasco

Forrás: http://www.kingsizemagazine.se/



Planet Asia

Forrás: http://www.subotage.com/



És miközben ezeket írtam elkortyolgattam egy pohár finom Four Roses Singel Barrelt. Tökéletes befejezése a napnak. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése